Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bárány Boldizsár Pályázat - Díjkiosztó

2011.05.20

 2011 május 20-án átadták a Bárány Boldizsár és barátai rajzpályázat díjait.

A gyerekek 8 fővárosi óvodából 64 pályamunkát küldtek be, amiből kiállítást is rendeztek. A díjátadóról a Helyi Téma  és a Budai Polgár is beszámolt.

 

 

img_3435_atmeretezve.jpg

 

 

Rajzokon Bárány Boldizsár


Díjátadó ünnepséget tartottak május 20-án a II. kerületi Rózsabimbó óvodában. Az ünnepségen az óvoda és a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány által kiírt rajzpályázat nyertesei vehették át ajándékaikat.

A fiatal művészek Szabó Magda Bárány Boldizsár című verses meséjéről rajzoltak. A díjak átadása előtt óvodások és iskolások ünnepi műsorát láthatták az érdeklődők. Szabó Magda versei, meséi, idézetei hangzottak el, a fellépők énekeltek, furulyáztak és táncoltak is.


—A pályázatra összesen 64 rajz érkezett, 8 budapesti óvodából. Összesen tíz rajzot díjaztunk – mondta el a zsűri elnöke. A Törökvész Úti Kézműves Óvoda programvezetője, Halmi Katalin hozzátette: a rajzok arról árulkodnak, hogy alkotóik nagy fantáziával rendelkeznek, örömmel rajzolnak. 


Az első díjat Miltényi Míra, a Százszorszép Óvoda és Gősi Emma, a Don Bosco Nővérek Szent Család Óvodájának óvodásai vehették át.

A második díjat Schaffer Margit és Haraszti Enikő, a Don Bosco Nővérek Szent Család Óvoda óvodásai kapták.

A harmadik díjat Hnatyszyn Kinga, a Rózsabimbó Óvoda és Kovácsházy Dóra, a Lakkozó Óvoda óvodásai nyerték el.

Azok a pályázók, akik nem értek el helyezést, buzdításként egy-egy ceruza- vagy filctollkészletet vihettek haza óvodájukba. 
A rajzokat az óvoda halljában állították ki.

A pályázat egyik győztese szerint Bárány Boldizsár nagyon aranyos szereplő. Miltényi Míra elmondta, hogy a meséből Boldizsárt, a házat, ahol lakik, egy ruhaszárítót és egy fát rajzolt le. 


A Szabó Magda Alapítvány — melynek alapítója Erdősné Bach Zsuzsa, a Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatója – 2009-ben jött létre azzal a céllal, hogy méltón ápolja Szabó Magda szellemiségét. Feladatuknak tartják, hogy az írónő alkotásait megismertessék. Az alapítvány székhelye a második kerületben van, ahol az írónő is lakott. 


nzsa

Forrás: Budai Polgár 

Nyertesek:

I.   Gősi Emma / Don Bosco Nővérek Szent Család Óvoda /

     Miltényi Míra / Százszorszép Óvoda /

II.  Schaffer Margit / Don Bosco Nővérek Szent Család Óvoda/

     Haraszti Enikő  / Don Bosco Nővérek Szent Család Óvoda /

 

III: Hnatyszyn Kinga / Rózsabimbó Óvoda /

      Kovácsházy Dóra / Lakkozó Óvoda / 

 

Különdíj:   Gardi Noémi / Törökvész úti Kézműves Óvoda/

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Bárány Boldizsár Pályázat - Díjkiosztó