Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pályázat - Lázadás egykor és ma (Fabacsovics Lili)

2010.10.01

 Lázadás egykor és ma

 

avagy

 

Mit szólna Gina a mai fiatalsághoz? 

 

 

Írta: Fabacsovics Lili


 

 

         „Bezzeg a mi időnkben…”. Ezt a kultikus mondatot hallgatja már időtlen idők óta minden generáció a szüleitől, nagyszüleitől. Aztán persze jön a folytatás: „megbecsültük az ételt, a ruhát; többet tanultunk; tiszteltük az idősebbeket…”

Vajon Vitay Georgina hogyan fejezné be ezt a mondatot, ha látná a mai ifjúságot?

 

         …megbecsültük volna, hogy ilyen szabad szellemű iskolákba járhatunk…

 

Gina számára a Matula sokáig nagy terhet jelentett. A korabeli oktatási rendszer alapvetően is szigorúbb volt, mint a mai (gondoljunk csak a fiúk-lányok külön oktatására, illetve hogy csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak), ám még ebből is kitűnt a Matula, rengeteg szabályával és erődszerűségével.

Georginának a regény elején legnagyobb ellensége egyértelműen az iskola. Ellene, vasszigora, „fekete-fehérsége” ellen lázad leginkább. Nem érti, miért van ez az elzártság, miért tiltják őket mindentől, ami a „külső” világgal kapcsolatos – s legfőképpen, hogy apja miért küldte éppen ide? Lázadásának számtalan módja van: tiltott tárgyakat rejteget, szökni próbál, vagy éppen igyekszik kicsapatni magát.

Mi az oka ennek a lázadásnak? A meg nem értés. Az elkényeztetett, mindig családi (és világi, társasági) légkörben nevelkedő lány nem érti, miért lett hirtelen ebbe a rideg világba száműzve. Apja is, aki mindig a közelében volt, hirtelen eltávolodik tőle – s a kislány képtelen megérteni, miért. Ám ahogy megkapja a súlyos választ, Georgina viselkedése gyökeresen megváltozik: a lázadó kamaszból felelősségteljes felnőtté válik.

Mi a helyzet a mai fiatalokkal? Manapság sokféle iskolából választhatunk: szakközepek, gimnáziumok várják az újabb és újabb diákokat. Most talán még nagyobb a különbség a tanintézmények között, mint a Matula idején, ugyanakkor van néhány dolog, amivel kapcsolatban nincs „elit” vagy nem elit iskola. A diákok szabadsága mindenhol sokkal, de sokkal nagyobb, mint a Matulában volt. Ez nem csak könnyebbség, de felelőséggel is jár. 14 évesen már választanunk kell: egyetemre, főiskolára készülünk-e, vagy pedig szakmához szeretnénk jutni. Fiúk és lányok egy osztályba járnak, együtt tanulnak. Tanítás után mindenki azt csinál, amit akar – természetesen vannak fakultatív programok, szakkörök, de a diákok többsége ezeket nem látogatja. A kirándulások kizárólag a szórakozásról szólnak, míg Gináék régen végigdolgozták azt.

A nagy kérdés az, vajon hogyan hat a fiatalságra ez a nagy szabadság? Érzik-e a felelősségét? Megbecsülik-e a szabadidejüket, és cserébe rendesen teljesítik-e kötelességeiket? Sajnos a válasz egyértelműen nem. A diákok többsége jóval kevesebbet tanul, mint kellene. Még a legjobb iskolákban is vannak lógások, bukások. A kamaszok lázadása szinte teljesen a tanárok ellen fordult. Tiszteletlenség, szemtelenség, érdektelenség – vagy akár fenyegetés kíséri a pedagógusokat. Hogy mi ellen lázadunk? Nehéz erre a kérdésre választ adni. Hiszen mindenki tudja, hogy valamiből majd meg kell élni – és ezért tanulunk. A tanárok legtöbb esetben nem hibásak, elnyomásról pedig szó sincs. Az iskolák pedig szinte minden szinten szabadságot biztosítanak diákjaiknak.

És hogy mikor válunk mi felnőtté? A legtöbben talán csak akkor, mikor munkába állnak – ami manapság könnyen jelenhet 25-27 éves kort is. Hiszen egészen addig szüleink támogatnak minket a tanulásban, s igyekeznek minden terhet levenni a vállunkról.

 

        

 

… igyekeztünk minden tantárgyból jól teljesíteni…

 

Gina és az egész osztálya minden tárgyból jeleskedett – és nem csupán Horn Mici teája miatt. Ők még érezték, hogy a legjobb, legnagyobb kitörési lehetőség a tudás, a tanulás. A leghasznosabb, leghasználhatóbb ember pedig az, aki mindenhez nagyon jól ért. Gina ezek ellen az elvárások ellen soha, egy pillanatra sem lázadt. Pedig valószínű, hogy például a bonyolult latin nyelvet utána soha életében nem kellett használnia, sőt, mint háziasszonynak, például a geometriára sem volt nagy szüksége. Ugyanakkor Georgina mindig szorgalmasan tanult, és egyszer sem hagyta el a száját az a ma már jól ismert mondat: hiszen úgy se lesz rá szükségem.

Gina osztálya a sok tanulnivaló ellen sosem szólt egy szót sem– sőt, éppen a tanulással lázadt az új lány ellen. Mikor Georgina összeveszett a lányokkal, de már tudta, hogy mindenképpen a Matulában kell maradnia, a tanulásba menekült.(Hiszen más elfoglaltságot nem is igen találhatott, mert a lányok kiközösítették például a délutánra beiktatott tornázásukból is.) Az osztály azt hitte, az új lány ismét csak ki akarja csúfolni őket: megmutatni, hogy egy Pestről jött lány mennyivel jobb mindenben, mint egy „született” Matulás. Ginát nem bántották (legalábbis nem fizikai értelemben, viszont eltaszították maguktól, nem vették be közösségi életükbe), ritkán szóltak csak hozzá. Az egyik legfeltűnőbb lázadásuk, amit a külvilág is észrevett, ez az óriási tanulási kedv lett. A lányok korrepetálták egymást a különféle tantárgyakból, és szinte mindenki csak jelesre felelt.

Manapság a helyzet óriásit változott. Az iskolák, a diákok már korán szakosodnak. A legtöbb tanuló manapság vagy humán, vagy reál irányban gondolkodik, és a számára „szükségtelen” tantárgyakkal egyáltalán nem foglalkozik. Arról szinte szó sincs, hogy egy-egy osztályban verseny folyik a legjobb tanuló címért. Sőt, manapság mintha inkább az lenne a divat, hogy mindenki igyekszik minél kevesebb tanulással, így minél kisebb tudással elvégezni a középiskolát. Olyan esetet pedig szinte elképzelhetetlennek tartok, hogy úgy próbálnak kiközösíteni egy kitűnő tanulót, hogy az egész osztály rengeteget tanul, és így a régen közülük kitűnő diák jegyei most már megegyeznek az osztály átlagával. Bizony, a fiatalok manapság főleg a tantárgyak (és tanárok) ellen lázadnak – nem tanulnak, vagy be se járnak órára. Miért? Mert fölöslegesnek érzik. Így közel sem a tanulással, sokkal inkább a tanulás ellen lázadnak. Pedig a legtöbb dolog, amit tanulunk, a hétköznapokban is könnyen hasznosítható lehet. A legszigorúbb tanárokat pedig csak úgy lehetne igazán zavarba hozni, ha az egész osztály kitűnően tudja az anyagot – és így egy szava sem lehet senki ellen.

 

         … figyeltünk az illemre…

 

Georgináék a legkellemetlenebb helyzetekben is udvariasan, tisztelettel beszéltek tanáraikkal. Még a lenézett König tanár úrnak sem volt soha egy szava sem a lányok ellen. A Matula megtanította őket arra, hogy a felnőtteknek mindig előre, és teljes „jó napot kívánokkal” köszönjenek. A mai helyzethez képest még a legkevésbé tisztelettudó beszélgetések (mint König, Zsuzsanna és Kalmár szerelmi háromszögének tárgyalása) is feledhetőek. A legnagyobb szemtelenség, amit elkövettek a „kettős fogalmazás” volt. Gondoljunk csak bele, mennyivel finomabb volt még Georgina munkája is, mint amit manapság a diákok közötti beszélgetésekben hallani – Zsuzsanna pedig mégis hogy szívére vette azt. Mikor a lányoknak a vonaton énekelni támadt kedvük, akkor követet menesztettek az igazgató úrhoz, hogy szabad-e, nem zavarják –e őket.

Torma Gedeon pedig mindig tett arról, hogy a lányok megtanulják, mit illik, mit nem illik – főleg egy jól nevelt, hithű református lánynak.

Gondoljunk csak arra, mikor Horn Mici megérkezett Gedeon-napot ünnepelni. Az ünnepeltet alig lehetett rávenni, hogy engedélyezze a mulatságot. Pedig miről is volt szó? Egy kis sütemény, egy ujjnyi bor, pár kedves játék – és mindebben csupán az iskola (leány) tanulói, a tanárok és Mici vettek részt. A mai világban a többség el sem tudja képzelni az okot, vajon Torma Gedeon miért tarthatta ezt az ártatlan ünneplést illetlennek, illetve nem megengedhetőnek.

A Matula ugyanígy ránevelte diákjait arra is, hogy ha valamit kapnak, osszák meg a körülöttük élőkkel. Az iskolában sosem főztek rosszul, nem panaszkodott senki – mégis mekkora öröm volt, ha a diákok egy-egy szem süteményhez juthattak. És valahogy így volt igazságos: hiszen akik ösztöndíjjal tanultak, azoknak szülei valószínűleg nem engedhették meg maguknak a drága édességet. Valószínűleg a lányoknak is jobban esett társaikkal megosztva megenni azt, mind egyedül, valami eldugott helyen elmajszolni. Gina az illem ellen sem lázadt soha, hiszen belénevelték már kiskorától fogva. A groteszk és az egyéb hasonló csínyek pedig könnyen betudhatók apró kamaszkori tréfáknak.

Manapság a diákok feleselnek, oda- odaszólnak tanáraiknak. Egymás között akár különféle gúnyneveken is hívják őket – amikről a tanár is tudomást szerez, de kénytelen elviselni azt. Az, hogy előre köszönjünk az idősebbeknek, a felnőtteknek, manapság már nem evidens. Az emberek egyetlen mosoly nélkül sétálnak el egymás mellett az utcán, és furcsán néznek, ha egy idegen vidáman üdvözli őket. Alig pár embernek jut csak eszébe, hogy átengedje a helyét a buszon egy idősebb néninek vagy bácsinak. A fiúkban szinte fel sem merül, hogy előreengedjék a lányokat az ajtóban, vagy esetleg átvegyék tőlük a táskát. A legritkább esetben fordul csak elő, hogy valaki az egész osztályt végigkínálja azzal a süteménnyel, amit ő kapott, vagy hozott – sőt, az is ritka, hogy bárkit megkínáljon. Hogy van-e lázadás az illem ellen? A kérdés inkább úgy lenne helyes, van-e egyáltalán még illem napjainkban?

Mi a helyzet a visszafogott mulatságokkal? Nos, ezt manapság találóan így hívják: féktelen bulik. A legtöbb diák nem osztálytársaival, iskolatársaival tölti szabadidejét, más társaságokba jár. Az élet nekik csak este kezdődik, és egészen reggelig tart – minden egyes hétvégén. És persze ezek az esték általában nem arról szólnak, hogy az ifjúság felnőttek kíséretében eszik például egy süteményt, aztán egy pohár bor mellett elüldögél és beszélget, vagy éppen valami ártatlan játékot játszik. Hétvégén (sőt, hétköznap is) a szórakozóhelyek tömve vannak kamaszokkal. A zene üvölt, a hely zsúfolt, így persze nincs lehetőség például egy egyszerű beszélgetésre – és igény se nagyon. Az pedig, hogy a fiatalok csak egy- egy ujjnyi bort igyanak, szinte szóba se jöhet – sokkal inkább egy– egy üvegről. Sőt, manapság elérhetőek lettek, divatba jöttek a drogok, a cigaretta is. A lányok körében pedig egyre népszerűbb a rövid italok fogyasztása – ami után valahogy nehéz az illedelmes viselkedésről beszélni.

 

         … nem engedtünk ennyit a fiúknak…

 

Vitay Georgina és Kuncz Feri. Kalmár, Zsuzsanna és König. Aradi és Jablon János. A Matulások – és a leltárjegyzék. Ezek az Abigél legismertebb „házas-” és szerelmes párjai.

A nyolcadikos Aradi és Jablon János, azaz Kutyó szerelméről nem tudunk meg túl sokat a regény során. Ebben az időszakban nem beszélhetünk „komoly” és „nem komoly” kapcsolatokról – hiszen még egy nem Matulás is tudta, mennyire (nem) engedhet közel magához egy idegen férfit. Mindenesetre Aradinak semmi szégyellnivalója nincs Janival kapcsolatban. A fiú orvos, kint van a fronton. Azonban az mutatja, milyen szigorúak voltak az erkölcsök, hogy a lány, mikor számtanfüzetében felejti a képet, amin párjával összeölelkezve áll, úgy érzi, a kicsapatás fenyegeti. Ezért fordul Abigélhez, akinek azt is leírja, hogy a kép a fiú frontra menetele előtt készült. A mai világban ebben a képben, ebben a kapcsolatban egyáltalán nem találunk, és szerintem nem is találhatunk kivetnivalót.

De gondoljunk csak a Matula szabályaira. Tanév közben természetesen lehetetlen, hogy a lányok „valódi” fiúkkal találkozzanak. De egyszer szóba kerül, hogy bizony még a szünetekben, otthon is rettegnek, hogy valaki meglátja őket egy férfiemberrel beszélni, és elmondják a Matulában. Gondolhatunk arra is, hogy a Matula Horn Mici jegyességét sem helyeselte – pedig az már az egyház előtt is egy szent kötelék előszobája. Ennek ellenére Micitől elvették a gyűrűt, és az sem számított, hogy vőlegénye csupán ezt hagyta neki, míg az első világháborúba ment harcolni.

Ugyanezen szabályok vonatkoznak a tanárokra is. Nekik lehet ugyan világi életük, de már ezért is a diákoktól elválasztva élnek – különösen a férfiak. És ha egy tanár megházasodik, ugyanúgy köteles elhagyni az iskolát (még ha az ebben az esetben csak kiköltözést is jelent), mint egy diák.

Erre példa Zsuzsanna, Kalmár és König szerelme. Az összes diák rajong a Matulában Kalmár Péterért, mindenkinek ő az ideálja. Az azonban csak Gina érkezése után merül fel a lányokban, hogy talán a férfi is szerethet valakit. Kalmár nem árulja el magát nyíltan. Csupán próbál Zsuzsanna közelébe férkőzni, beszélget vele. Később, mikor a nő elesik, a férfi egy rémült kiáltással mégis elárulja magát – aminek következménye a beszélgetés az igazgatóval. A nyílt lépés pedig, amit Kalmár tesz Zsuzsanna irányába, nem a diákok szeme láttára zajlik: a gyűrű ajándékozása.

Zsuzsanna sokkal jobban képes titkolni érzelmeit. Senkiben, még Kalmárban, sőt, Königben sem merül fel egy darabig, kit is szerethet a diakonissza. A lányok pedig természetesen biztosra veszik, hogy Kalmár Péter vonzerejének senki sem képes ellenállni. Zsuzsanna Georgina groteszk írásánál árulja el magát igazán, bár a lányok már előtte rájönnek, hogy nem szereti ideáljukat. Ám csak akkor derül ki igazán, kit szeret Zsuzsanna, mikor Kalmár termébe belépve arra szólítja fel Ginát, kérjen bocsánatot König tanár úrtól. Gina, Kalmár és a lányok is ekkor csalódnak igazán Zsuzsanna választásában. Mikor pedig Zsuzsanna azt hiszi, Königtől kapta a gyűrűt, a férfi számára is egyértelművé válik, hogy őt szereti. Válaszképpen pedig nyíltan, és némileg gúnyosan elutasítja.

Zsuzsanna sosem kerül olyan helyzetbe, hogy érzelmei miatt kérdőre vonhassa az iskola – aki nem figyeli meg nagyon, talán észre sem veszi ezeknek az apró mozzanatoknak a jelentését. Ugyanakkor, aki leginkább képes elrejteni érzéseit, az nem más, mint az oly sokat gúnyolt König.

König nagyon sokat tesz másokért – és azért, hogy se önmagát, se másokat ne sodorja veszélybe. A diákok előtt esetlen, érzéketlen és némiképp ostoba tanár valójában nem más, mint a bálványozott Abigél, a helyi ellenállás vezetője – és egy szerelmes férfi. Az olvasóban valószínűleg a regény folyamán nem igazán merül fel, hogy König ilyen sokoldalú ember lehet. Jóindulata, amivel a diákok iránt nyíltan viselkedik, csak ostobaságnak tűnik. Még szinte az is elképzelhetetlen, hogy politikai nézetei legyenek. Az pedig, hogy Zsuzsannát szereti, esetleg egyetlen egyszer, egy röpke pillanatra merülhet fel bennünk – mikor Zsuzsanna elesik. König utána kapna, elsápad, de végül meggondolja magát. Utólag nézve valószínűleg így látta helyesnek: nem felhívni magára a figyelmet, és véletlenül sem kelteni azt a látszatot, hogy érdekli Zsuzsanna. Sőt, hogy megvédje a nőt, azt a látszatot kelti, hogy valójában Horn Micibe szerelmes. Sőt, egyszer nyíltan ki is mondja a diakonissza előtt, hogy ha valaha valakit feleségül vesz, az csakis „Micike” lehet. A mű végén azonban kiderül, hogy a tanár ezt is csupán önfeláldozásból tette, hogy megvédhesse a nőt, akit valójában szeret – Zsuzsannát. És így, ezek után a mozzanatok után mi is megérthetjük Zsuzsanna szerelmének az okát.

Gina és Feri kapcsolata még a Matulán kívüli világból származik, és így teljesen más jellegű. A fiatalok táncoltak, Feri fogta a lány kezét – az illem határait feszegetve, de azért még azon belül maradva udvarolt. Itt azonban valószínűleg nincs szó szerelemről. Gina, a világi, elkényeztetett kis fruska valószínűleg el volt tőle ragadtatva, hogy a csinos kapitány udvarol neki – s azt képzelte, hogy szerelmes.

Feri szempontjából erről természetesen szó sincs, ő csupán megbízást teljesített. Figyelte Ginát és apját, és közben igyekezett a lány bizalmába férkőzni.

Gina nem Feri, hanem apja érdekében szökött ki az iskolából, lázadt fel ez ellen a rendszer ellen – azt hitte, apja a fiút rendelte ki mellé, hogy vigyázzon rá, és szöktesse meg, ha kell. Természetesen mikor Feri valódi célja kiderül, Gina egyből másképp látja a helyzetet, és igyekszik távol maradni a férfitől.

Az igaz, teljes, Matulás lázadás ezek ellen a kötöttségek ellen a leltárjegyzékkel történő kiházasítás. A lányok így pótolják a fiúkat, a szerelem hiányát. És ezt a hagyományt a lányok igen komolyan veszik, és mindenki hű marad urához, sőt, ha kell, önként gondozza azt.

Mi ez, hanem kislányok egyszerű játéka, apró szórakozása ebben a szigorú intézményben? És mégis, mit szól Torma Gedeon, mikor kiderül ez a hagyomány? Dühöng, el nem tudja képzelni, hogy eshetett meg ilyen becstelenség az ő iskolájába. Felháborítónak tartja, hogy a lányok képesek csak úgy, szórakozásból mindenféle komoly tárgyhoz „férjhez menni”.

Napjainkra a helyzet teljesen megváltozott. A szabályok csökkentek, meglazultak, ami szerintem egy bizonyos mértékig egyáltalán nem baj. A párok kézen fogva járhatnak az utcán, mosolyognak egymásra, el-elcsattan egy-két csók is. Azonban a fiúk lassan elkényelmesednek, a lányok pedig az alapvető erkölcsi szabályokról is megfeledkeznek. A fiúknál a kapcsolatok mennyisége, és nem a minősége lett fontos, az udvarlásról teljesen leszoktak, és el sem tudják képzelni, hogy barátnőjüket akár megcsókolni se legyen szabad. A lányok pedig kezdenek hozzászokni, hogy ők fussanak a fiúk után, az a dicsőség, ha valaki oda mer menni a „kiszemelt” fiúhoz. A női büszkeség, méltóság fogalmai szinte teljesen eltűnnek napjainkra. A lányok manapság nagyjából három csoportba besorolhatók. Vannak, akik minden áron, kompromisszumok nélkül keresik a „tökéletes” fiút. Akit nem ilyennek látnak, azzal szóba sem állnak, esélyt sem adnak neki. Aztán ott vannak azok a lányok, akik pedig bármilyen szintű kompromisszumra képesek. Szinte semmilyen igényük nincs a fiúval szemben, csak legyen mellettük valaki – hajszolják azt a valamit, amit szerelemnek hisznek. És végül ott vannak azok, akik nem is keresik a szerelmet, a tartós kapcsolatokat – egyszerűen csak ki szeretnék élni magukat.

És hogy mi a határ, amit egy lány általában megszabhat a fiúnak? Sajnos – semmi. Bár a határ már szinte a nem létezésig kitolódott, így is van mi ellen lázadni: a szülői féltést, a szülői korlátozást igencsak nehéz elviselnünk.

         … nem cicomáztuk így magunkat…

A Matulában igyekeztek mindent megtenni azért, hogy a diákok semmi különbséget ne érezzenek egymás között – ennek része volt a teljes egyen öltözet. Gina érkezésekor még fehérneműjét is le kellett cserélnie, nem beszélve a matulás kötényről, fekete patentharisnyáról és a „széles orrú, fekete magas cipőről”. Arról, kinek mi a véleménye az iskolai egyenruhákról, számtalan helyen olvashatunk. Vannak, akik helyeslik, hiszen így valóban nincs különbség a diákok között, a szegényebbeket nem zavarhatja helyzetük, és valamiféle egységet is kifejez. Ellenzői szerint azonban csak korlátoz, és megvonja a diákok szabadságát attól, hogy mindenki megmutathassa saját egyéniségét. Magyarországon ma már ritkán hordanak egyenruhát az iskolákban.

Ami Georginát és apját is mélyen érintette, az a kis holdacska és a nyaklánc elvétele volt. A Matula nem engedett semmilyen ékszert a diákjainak. Hiába volt az egy búcsúajándék egy apától, vagy jegygyűrű egy frontra vonuló kedvestől – mindent le kellett adni. Véleményem szerint ez nem egészen helyes. Hiszen vannak olyan ékszerek, mint például ez a kettő, amik nem hivalkodásra, dicsekvésre szolgálnak. Sőt, az is lehet, hogy valódi értékük igen csekély. Viszont viselőjüknek olyan kedves emlékeket jelentenek, amik pótolhatatlanok és mindennél többet érnek az iskola szigorú falai között. Ki tudja, a kötény alatt talán észre sem vette volna senki a vékonyka láncot, ami Ginát apjára emlékeztette volna…

Ginát mélyen érintette viszont angol fürtjeinek eltűnése. Szerintem ez volt az egyik olyan pillanat a regényben, mikor megmutatkozik, valóban mennyire el volt kényeztetve ez a kislány. Hiszen valójában semmit nem veszít azzal, ha befonják a haját. Az iskolán belül, a lányok között úgyis mindegy, hogy néz ki – férfiak közelébe pedig úgysem mehetnek.

Ugyanakkor sem Gina, sem a lányok nem igazán lázadtak ez ellen a rendszer ellen. Egyedül Gina aprócska csecsebecséi, rúzsa, tükre volt az a pici kiút, amit a lányok nem bírtak kihasználatlanul hagyni. Na és persze ott van a hálóing, amit Gina vett Tormának – és amit a lány olyan örömmel próbálgatott. De szerintem ennyi hiúság mindenkinek megengedhető.

A legtöbb diák ma már nem lenne hajlandó egyenruhát hordani. A lányok, sőt, manapság már a fiúk többsége azt sem képes elviselni, ha a szél összekócolja a haját. Egyáltalán nem ritka látvány a rúzs az iskolában – számtalan egyéb szépészeti szerrel egyetemben, amiről Gináék valószínűleg még csak nem is hallottak. A mosdókban minden szünetben óriási a sor, a lányok a tükör előtt tolongva igazítják sminkjüket, frizurájukat.

Bár az iskoláknak nincs egyenruhája, egy-egy diákcsoportnak könnyen akad. Szűk nadrágok, rövid szoknyák, topok, magas sarkúk az egyik oldalon, bő farmer, színes pólók, tornacipő a másikon. Az öltözködési szabadság valahogy tényleg szétszakítja a diákságot. A legtöbb helyen választanod kell: milyen zenét hallgatsz, milyen ruhát hordasz – és ezután kereshetsz barátokat. A sokféle ruha mind-mind lázadás eredménye. Erre példaként ott vannak a hippik, a punkok, a rockerek…Ezekhez a mozgalmakhoz eredetileg egy-egy politikai- és világnézet, életérzés is tartozott. Manapság a legtöbb öltözködési és zenei stílus gondolati értéket nem képvisel, viselője csupán divatból hordja az adott ruhadarabot vagy hallgatja a zenét. Például amíg Gina a színes ruhái és angol fürtjei elvesztése miatt, az egyenruha ellen lázadt, addig a mai fiatalok egyes csoportjai éppen egyen öltözetükkel próbálnak kitűnni. Ilyenek például a kihúzott szemükbe fésült fekete hajú, fekete ruhájú, halálfejes emósok.

Persze még mindig maradtak, akik megpróbálják a lehetetlen: mégiscsak feltűnni, kitűnni. Ilyenkor kerülnek elő az élénk színűre festett hajak, méteres sarkak, és a számtalan piercing. Ez a pár dolog az, amit egy-két iskolában tiltanak. Persze eredménytelenül. A diákok fel vannak háborodva, hogy nem festhetik kékre a hajukat – és lázadásból csak azért is azt teszik, pedig attól aztán szebbek tényleg nem lesznek.

 

         … mégiscsak igyekeztünk megérteni szüleinket…

Georgina mindig is jóban volt apjával. A férfi társaságba vitte, taníttatta, kényeztette, bármit megadott neki, amit kért. Rendkívül hasonlítottak, könnyen megértették egymást. Mégis, Gina eleinte képtelen volt megérteni apját, annak viselkedését, és minden erejével lázadt ellene.

A kislány először azt hitte, édesapja új asszonyt talált, aki talán nem vágyik egy ilyen mostohaleányra. Igyekezett elfogadni, de nem értette meg, apja hogy szerethet ennyivel jobban egy új embert, mint lányát, aki születésétől fogva mellette nevelkedett. Gina életében ez volt az első alkalom, hogy nem talált magyarázatot apja viselkedésére. Mikor pedig végül kitört a kislányból ez a gyanú és a tábornok elutasította a feltételezést, Georgina végképp nem tudta mit gondoljon. Hiába kérdezte az okot, apja kitért a határozott válasz elől. Gina ezért azt tette, amit a kamaszok manapság is tesznek: fellázadt mindaz ellen, amit apja elrendelt neki, de amit képtelen volt megérteni. Elvitték a társaságából, a barátnőitől, a „szerelmétől” – és helyette ide hozták, a szigorú szabályok és a régi kolostor falai közé. Gina egy darabig még reménykedett, hogy a helyzet majd helyreáll, és ha apja látja, milyen rossz itt neki, elviszi. A tábornok közölte, hogy ez lehetetlen, ám magyarázatot nem adott – s ez Georginában csak növelte a dühöt, az ellenállást. Ráadásul összeveszett osztályával, az egyetlen közösséggel, ami most könnyíthetett volna helyzetén. Apjának nyíltan nem panaszkodhatott, hiszen nem voltak kettesben, a tábornok nem látogatta meg egy jó ideig. Udvarias kérdéseire csupa illedelmes választ adhatott, és a lányokról is hazudnia kellett. Gina végül már teljesen kétségbe esett, és a legvégsőbb dologhoz folyamodott: megpróbált megszökni. Ennek, és a rengeteg izgalomnak „köszönhetően” megbetegedet – aminek annyi haszna volt, hogy a tábornok végre meglátogatta. Így Gina végre elkezdhette kedvére kipanaszkodni magát, elmondani azt a sok rosszat, amiről addig nem beszélhetett. A köztük lévő szoros érzelmi kapcsolatnak hála Georgina megérezte, hogy apjának valami sokkal nagyobb gond van a vállán, mint az ő összes gondja együttvéve. A tábornok pedig megértette, mit jelent lányának ez a hirtelen bezártság, ez a hirtelen kiközösítettség. Megértette, hogy bíznia kell a lányában, ahhoz, hogy az megnyugodhasson, hogy ne csináljon ostobaságot. Így Gina célja, amit talán egy darabig előtte sem volt teljesen világos, beteljesült: megérthette apját. Hiszen a kislányt nem az zavarta legjobban, hogy elhozták otthonról, hogy elzárták a külvilágtól – hanem hogy nem értette miért történik mindez vele.

Gina nagy árat fizetett azért, ezért a tudásért: fel kellett nőnie. Fel kellett nőnie, mert olyan dolgokat hallott apjától, amit egy gyerek nem lett volna képes elviselni, megérteni. Olyan dolgokat, amiknek mind ellentmondott, amit eddig tanult vagy hallott. De Gina hitt az apjának, és elfogadta a nézetét – megértette őt. Innentől lett Ginából, a „kis Zsiniből” egy igaz felnőtt: Vitay Georgina.

Ez sok változást hozott az életébe. Megváltozott a kapcsolata a Matulával. Megértette, hogy nem tőle zárja el a külvilágot, hanem őt a külvilágtól – azaz, hogy nem börtön, hanem egy erőd, ami védelmet nyújt neki. Érezte már ő is, hogy egyedül itt lehet biztonságban, és megértette, hogy ez most mindennél fontosabb az apjának.

Nem bántotta többé a lányok viselkedése: hiszen tudta, nem az az elsődleges cél, hogy jól érezze magát, hanem hogy ne érhesse semmi baj. Nem volt szüksége csacsogó barátnőkre – hiszen elég volt apjára, és annak ügyére gondolnia. Nem hiányzott már úgy neki Feri, Mimó néni – hiszen mind árulója lehetett volna. Másképp tekintett a titokzatos emberre, aki a röpcédulákat ragasztgatta mindenféle. Míg eleinte ő is hazaárulónak tartotta, mára hős lett a szemében – apjának, és így neki is szövetségese. Sajnálta Kalmárt azért, hogy olyan dologban hisz, ami már rég elbukott. Elkezdett hinni Abigélben, akit eddig kitaláltnak, gyermetegnek tartott. A Matulában pedig Abigél nem más, mint a lázadás legfőbb formája: egy titok, melyet csak a tanulók ismerhetnek, és amely bármiben segít, ha szükség van rá. A szobor és az ellenálló, ez a két láthatatlan személy lett a barátja, a szövetségese. Ami pedig a legfontosabb: sokkal jobban figyelt társaira és megértette apja ügyének fontosságát.

A két dolog véleményem szerint összefügg. Gina ugyanis akkor vált igazán ennek az ügynek a részesévé, mikor Bánki titokzatos gondjával Abigélhez fordult. Georgina ekkorra már teljesen megbízott Abigélben, és talán jobban hitt benne, mint bárki más a Matulában. Hiszen úgy írt, hogy csupán annyit tudott: Bánkiéknál valami baj van, segíteni kell. Abigél pedig, a titokzatos jótevő valóban csodát tett: életet mentett. Ugyanakkor mintha ő is megérezte volna Gina felelősségtudatát. A kislányt teljes mértékben bevonta az ügybe: rá bízta a hamis iratok eljuttatását a zsidó diákokhoz, sőt, még az okot is elmagyarázta Ginának. Innentől már akár maga Georgina, a saját révén is veszélybe juthatott volna (apja nélkül is), hiszen hamis okmányokat adott több zsidó családnak is. Abigél azonban bízott benne, és okkal – Gina kitűnően teljesítette a feladatot. Érdekes összefüggés, hogy Gina apja ekkor, vagy nem sokkal ezután már talán fogságban volt – így mintha a lány, még ha csak kis mértékben is, de apja helyét vette volna át.

Vajon manapság is ez az oka a fiatalok lázadásának? Az meg nem értés? Vajon van-e akkora titok, felelősség, ami felnőtté teheti őket?

Szerintem a legtöbb esetben ma is a meg nem értés a lázadásunk oka. Nem értjük a szüleinket; nem értjük mit miért mondanak, miért tiltanak bizonyos dolgokat és honnan tudják, hogy valami jó-e vagy rossz-e nekünk. A szülők pedig gyerekeikben csak a lázadó kamaszt látják, nem az eljövendő felnőttet, ezért nem érzik őket elég érettnek arra, hogy valóban és teljesen elmagyarázzák nekik, mit miért gondolnak. Nem gondolnak arra, hogy az érettség nem adott, sőt talán nem is a korral jár – hanem a tapasztalatokkal. „A bölcs ember más kárán tanul” – tartja a mondást. A szülők vajon miért nem tartják annyira bölcsnek gyerekeiket, hogy megosszák velük tapasztalataikat? Talán szégyellik azt? Jobb, ha a gyerek is elköveti ugyanazt? Hiszen ha valamit tiltanak az embernek, csak még vonzóbbá válik – így van ez Ádám és Éva óta.

Másrészt szerintem a szülőkből eltűnt a bizalom. Nem csak saját gyerekeiket, annak értékeit nézik – sokkal inkább figyelnek a médiában terjengő rém(es) hírekre. Érthető, hogy szüleink aggódnak értünk, hiszen valóban sok veszély fenyegeti a mai fiatalokat – de ha most nem tanuljuk meg kezelni a gondokat, a veszélyt, akkor mikor? Talán az egyik legnehezebb dolog lehet a világon megteremteni az egyensúlyt a féltés és a bizalom között, ha az ember gyerekéről van szó. Vannak, akik azt hiszik, hogy ha valamit engednek, a gyerek egyre többre és többre vágyik majd – nos, ez így természetes. Ennek fokozatosan kell lezajlania, de a kamaszkor egyik lényeges következménye a szülőktől való elszakadás. Ráadásul ebben a technikailag is felgyorsult világban egyre nagyobb a különbség a generációk között, így nem várhatjuk el szüleinktől, hogy megértsenek minket – de ők se tőlünk, hogy úgy éljünk, mint ők. Ráadásul az új oktatási rendszerben a középiskolások majdnem 2 évvel később érettségiznek, mint egykor szüleik – akik hajlamosak ezt elfelejteni.

Szerintem ma is léteznek olyan dolgok, feladatok, amik felnőtté tesznek egy gyereket. Nem minden családban van akkora titok, mint Vitayéknál – de kisebb lépésekkel elérhető ugyanaz az eredmény. Egy kamasz sokkal felelősségteljesebbnek érzi magát, ha rábízzák a testvérét, elengedik valahova egyedül – szóval, ha bíznak benne. Szerintem tehát nem titok, mi teszi a fiatalokat felnőtté: a bizalom.

 

Lázadás egykor, ma – és a jövőben. Akár ez is lehetne az esszém címe, hiszen a fiatalság mindig is talált, talál és találni fog olyan dolgot, dolgokat, ami ellen úgy gondolja, hogy érdemes lázadni. Ez olykor helyes döntés, olykor nem. Olykor fontos dolgokat eredményez (márciusi ifjak), olykor szinte semmiségek (mikor először mehet el valaki szórakozni a barátaival). Ami biztos: fontos, és kihagyhatatlan lépés a felnőtté váláshoz.