Öt éve hunyt el a legtöbbet fordított magyar írónő, Szabó Magda, akinek regényei a világ számos országában arattak sikert. Az Abigél című regénye mindannyiunk kedvence, de írt színdarabokat, verseket is.
Csomós Éva cikke
2007. november 19-én, a 90 éves Szabó Magdát kerepesi otthonában olvasás közben érte a halál. Nem sokkal azelőtt még rengetegen ünnepelték kilencvenedik születésnapját, ebből az alkalomból szülővárosában, Debrecenben könyvesboltot neveztek el róla.
Eredetileg költőnek indult, de 1958 után már regény- és drámaíróként aratta sikereit. Az országos ismertséget a Freskó és Az őz című regények hozták meg számára, s ettől fogva élhetett szabadfoglalkozású íróként.
Műveinek témáját gyakran merítette saját életéből (ilyen az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise), de éppúgy a XX. Század elejének Debrecenjét is gyakran használta. Igazi női író, ki érzékletesen mutat be női sorsokat és kapcsolatokat (Danaida vagy a Pilátus).
Debrecenben született 1917. október 5-én, nemesi-értelmiségi családban. Felmenői közül többen is írogattak. Apja jogász volt, városi tanácsnok. Tanulmányait szülővárosában végezte a Dóczi Leánynevelő Intézetben, ahol utálta a cserkészetet és a tornaórákat. Egy tanára, Szondy György ifjúsági író már 11 éves korában felismerte tehetségét és igényes irodalomra szoktatta. Verseket írt, fordítással is kísérletezett.
Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le Debrecenben. Az érettségi utáni nyarait Bécsben töltötte, ahol taszította a katolicizmus és a Habsburg-kultusz, s magyarsága elmélyült. Diplomáját a Tisza István Tudományegyetemen szerezte meg Debrecenben, latin-magyar-történelem szakon 1940-ben. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is: két évig szülővárosában, majd 1942-től 1945-ig Hódmezővásárhelyen a Református Leánygimnáziumban dolgozott.
Vásárhelyi éveiben megismerte a tanyavilág szegénységét, a paraszti valóságot, ami hatott művészetére is. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Pesten bekerült az irodalmi élet sűrűjébe, publikálni kezdett, első versei a debreceni Magyarok című folyóiratban jelentek meg.
Ebből vált ki az Újhold, melynek körét a Nyugat hagyományait folytató polgári írók (köztük Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Rába György, Somlyó György) alkották, itt találkozott férjével, Szobotka Tiborral (1913-1982) is. Szerelmükből 1947-ben lett házasságkötés, ebben az időszakban írta meg első versesköteteit Bárány, illetve Vissza az emberig címmel.
A háború után az élet újrakezdésének erkölcsi konfliktusait fogalmazta meg. 1949-ben Révai József utasítására visszavonták tőle a már odaítélt a magyar írókat támogató magánalapítvány Baumgarten-díját, s polgári származása miatt munkahelyéről is elbocsátották.
Ugyanebben az évben férjét, Szobotka Tibort is kidobták a Rádióból. A kényszerű hallgatás időszaka következett. 1958-ig nem publikálhatott, Szabó Magda ebben az időben általános iskolai tanár volt. Műveit, amiket akkoriban írt, csak később adták ki. Ekkortól kezdett áttérni a regényírásra.
1959-től már az asztalfióknak szánt műveit is kiadták, s József Attila-díjban részesítették. A szélesebb körű ismertséget az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozták meg számára. Jó pszichológiai érzékkel, árnyalt részletességgel ábrázolta az emberi kapcsolatok válságait. 1959-től szabadfoglalkozású íróvá vált.
Első színdarabja a Kígyómarás volt 1960-ban, amely a Disznótor drámai változata. Rádiójátékot írt Handelről, A hallei kirurgus címmel, mi a nemzedékek vitáját, a polgári és a művészi hivatás közti feszültséget fogalmazza meg.
A Pilátus (1963) és Danaida (1964) című regényei azt mutatták be, mint béklyózza meg női hősei sorsát a kapcsolatteremtés képességének hiánya. A Mózes egy, huszonkettő Ábrahám és Izsák ótestamentumi történetének modern újragondolása, az idősek és fiatalok generációs konfliktusának művészi megfogalmazása lett.
A Régimódi történetben családja históriáját írta le, amely a XIX. század kordokumentumaként, történelmi tablóként és városrajzként is hiteles és élvezetes. A regény, melynek főhőse az írónő anyja, Jablonczay Lenke, drámaként is nagy sikert aratott. Ókút (1970) című regényében gyermekkori élményeit idézi fel. Remek útleírása a Zeusz küszöbén, ez a görög mitológiát és az írónő turista-kalandjait párhuzamosan meséli el.
Történelmi érdeklődése elsősorban a színpadi műfajokban kapott formát, egyik első darabját Kármán József Fanni hagyományai című regénye nyomán írta. E mű egyben a magyar felvilágosodás irodalmi emlékműve is.
A Kiálts, város Debrecen múltját elevenítette fel, amelyhez ma is szorosan kötődik, mély rokonszenvvel ábrázolja a városnak tekintélyt, önérzetet és nagyságot kölcsönző polgári mentalitást – amiben Márai Sándorra emlékeztet.
Történelmi regényei közül keresztény államunk születéséről szól az 1976-os Az a szép fényes nap, mely az államalapítás korát, a nyugati kalandozó hadjáratok időszakát, az új, keresztény és a régi pogány erkölcs összeütközésének világát szólaltatja meg. Béla király címmel drámatrilógiát írt a tatárjárás koráról, az ország újjáépítésének történetével ismét korához szólva.
Meseregényeinek Sziget- kék, Tündér Lala (1965) álomvilága mindig földi tanulsággal szolgál. Gyermek- és ifjúsági irodalmunk kiemelkedő műveiben: Mondják meg Zsófikának (1958), Abigél (1970) pedagógusi elhivatottsága is megnyilatkozik. Az Abigél diáktörténetéből pedig filmet is készítettek.
Szülővárosának, a kálvinista Debrecennek hagyományai meghatározóak voltak személyisége alakulásában. 1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták. Az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia is tagjai közé választotta, Debrecen pedig díszpolgárává avatta.
A legkülönfélébb elismerések mellett azonban a leglényegesebb az, hogy szeretjük, olvassuk, műveit továbbadjuk, így emléke bennünk ma is élő maradt.
