Szabó Magda Alapítvány

 Konzervatív vagy szabad szellemű az ideális iskola?

( Matula János Gimnázium és Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola összevetése)

Miskolc,                                                                       Készítette:

2010. május 30.                                                           Hornyák Alexandra

Mit is jelent a címben található két fogalom? A szó, hogy valami vagy valaki konzervatív azt jelenti, hogy a hagyományos értékrendekhez, magukhoz a tradíciókhoz ragaszkodik, másképpen nem liberális[1], kevésbé nyitott a világra. Ennek ellentéte a szabad szelleműség. Ez a fogalom azt jelenti, hogy nyitott az újításokra, nem zárkózik el előlük. Ennek az elvnek azonban vannak olyan képviselői, akik a hagyományok eltörlésével azonosítják ezt. Ezzel az a probléma, hogy minden korszakban mást nevezünk konzervatívnak, mert ami a 19-20. században szabad szellemű volt, az, ha ugyanolyan formában maradt fenn, ma már konzervatívnak tekinthető. Az esszémben két különböző kor iskoláját, sőt különböző iskolatípusokat fogok összehasonlítani. Az egyik a Szabó Magda Abigél című regényében található Matula János Gimnázium, a másik a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, ami a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Miskolcon működik.

A két intézmény két különböző korban létezik/létezett és más elveken működik/működött, ezért képviselnek más és más értékrendeket. De az, hogy mennyire különböznek egymástól, vajon csak a korban lévő különbségeknek köszönhető? Ezt a kérdéskört szeretném körbejárni az esszémben.

A Matula János Gimnázium egy református leánynevelő intézet Magyarországon, ami 1832 óta létezik, s Szabó Magda bentlakásos intézetként ábrázolja. A regényben az iskolát az írónő 1943/1944 során, azaz a II. világháború idején mutatja be, így meghatározó a történelmi jelleg, háttér. Épp a háború miatt választja lányának ezt az intézményt Vitay tábornok, hiszen annak működése biztonságot nyújt a gyermeknek, így az édesapjának is. Az iskola vezetője az igazgató, Torma Gedeon, aki természetesen a feljebbvalóitól, azaz az egyházi szervezettől kapja az utasításokat. Annak ellenére, hogy ez egy vallásos oktatási intézet a diákokat különböző nemű tanárok oktatják, s emellett közvetlen felügyelőjük a diakonisszák[2], akiknek főbb feladatuk az, hogy az osztályfőnökök mellett ők szabnak ki büntetést a házirend megsértéséért, valamint rajtuk keresztül lehet érintkezni a tanulókkal, mivel a diákoknak szánt levelet a szülők a diakonisszának címzik.

Tulajdonképpen az iskola egy erőd: a diákokat fizikai és szellemi értelemben is egy magas fal választja el a külvilágtól. Az intézmény működése diktatórikus rendszeren alapul: a diákok csak engedéllyel cselekedhetnek, nem nyilváníthatják ki a véleményüket, életüket a diakonisszák irányítják. Az intézetbe bekerülve szinte megszűnik a lányok egyéni, személyes léte: egyenruhát viselnek, ékszer helyett a szekrénykulcsot akasztják a nyakukba, mindannyiuk hajviselete azonos (be kell fonniuk a hajukat), tarisznyát kapnak, amiben mindenkinek ugyanazokat a dolgokat kell tenni („zsebkendő, intőkönyv, uzsonna viaszvászon tokban, Biblia és zsoltár, tolltartó"). Dicséretet sem kapnak az itt tanulók, így szeretnék velük érzékeltetni, hogy teljesítményük csak hétköznapi, mindennapi. Itt mindenki azonos értékek szerint méretődik meg, s azonos értékekkel kell rendelkezniük a lányoknak.

Továbbá az iskola diákjai között nincs közvetlen kapcsolat, vagyis nem érhetnek egymáshoz, sem a tanáraikhoz. A lányok nem panaszkodhatnak a szüleiknek, hogyha rosszul érzik magukat az intézetben, mert a vezetőség úgy gondolja, hogy azoknak épp elég baja van a háború miatt, és nem kell őket még azzal is terhelni, hogy a tizenéves lányuknak az a problémája, hogy esetleg nem fogadták el őt kellőképpen. Egyébként, ha szeretnének panaszkodni a diákok, akkor sem tudnák megtenni, hiszen a diakonisszák átolvassák a leveleiket, mielőtt postára adnák, valamint telefonálni is csak az igazgató jelenlétében lehet. Az egyetlen, amit engedély nélkül megtehetnek, sőt kötelességük megtenni az itt tanuló diáklányoknak, az a házimunka: be kell segíteniük a konyhában és a kertben is, a terítésben, valamint az asztal leszedésében.

Az intézmény erőteljes vallási oktatásban részesíti a lányokat, s így napirendje szigorú, a diákok nem változtathatnak rajta. Reggel felébrednek, mosakodnak, reggeliznek, majd kezdődhet a tanítás. Tanulnak többek között: latint és francia nyelvet, számtant, magyar irodalmat és nyelvtant és történelmet. Tanítás után megebédelnek, majd a nappaliban megírják a leckéjüket. Délután több tevékenység közül választhatnak: elmehetnek a varrószobába, vagy zongorázhatnak; de ha valakinek lemaradása van, tanulással kell töltenie az idejét. Este vacsoraidőben olvassák fel azoknak a nevét, akik valamiben eredményesen szerepeltek, vagy ellenkezőleg, fegyelemsértést követtek el. Ahhoz, hogy valakinek a nevét megemlítsék a vacsoránál, - mint eredményt elért tanulót – nagyon jól kell teljesíteni. Azokat a tanulókat, akikről említést tesznek a fegyelemsértés miatt, általában előtte megbüntették azért, mert a házirend valamelyik pontját megszegte. A büntetés legmagasabb foka az elzárás, egyéb esetekben akár egész éjjeli másolás, írás is lehet. Hétvégenként a diakonissza vezetésével a városban sétálnak, vasárnaponként pedig misére járnak a diákok.

Az én iskolám, a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola ettől egy merőben más, eltérő oktatási intézményt képvisel, hiszen jelentős különbségeket figyelhetünk meg, melyek nem csupán abból adódnak, hogy két egészen más korban léteznek, hanem jellégükből adódóan is. Ezért most röviden ismertetném annak a középiskolának a sajátosságait, ahová én járok.

A Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola 1950 óta működik Miskolcon állami fenntartású intézményként. Az iskola – ha nem is hivatalosan, de – fiúiskola, mivel a diákok 90-95%-a fiú, az intézmény szakiránya, specializációja miatt. Nem bentlakásos intézetként van kialakítva – már nincs saját kollégiuma sem, bár még tíz évvel ezelőtt volt -, mert manapság már csak külföldön – főleg Angliában – léteznek ilyen bentlakásos iskolák. S már ez hatalmas különbségeket jelent a két iskola között, hiszen míg a Matula esetében a diákok együtt élnek tanáraikkal, nevelőikkel – így azok minden percüket meghatározzák, szabályozzák, ellenőrzik -, addig a Bláthyban a diák és tanára csak a tanítási óra vagy fakultáció keretében találkozik, ami kevesebb lehetőséget ad arra, hogy emberként is, több oldalról megismerjék egymást. Természetesen ez alól van kivétel, mert nagyon sok külön program, azaz tanítási időn kívüli program található a Bláthyban, de ebben csak néhány tanár vesz részt.

Az intézmény hétköznapijait, s így a benne lévőkét, a házirend szabályozza, amelyet minden év első tanítási napján ismerhetünk meg. A mi házirendünk sokkal engedékenyebb a Matula szabályzatától, hiszen nincs közös ruha, csupán a testnevelésórákon, nincs meghatározva a hajviselet sem. Nálunk, a Bláthyban, teljesen máshogy épül fel az oktatási rendszer. Mivel ez egy fiúiskola, nagyon nehéz kordában tartani a diákokat. Ennek ellenére sem szigorúak a szabályok. Ezzel nem azt mondom, hogy nekünk mindent lehet, de bizonyos fokig a vezetőség is hajlandó engedékenységre. Ez annak köszönhető, hogy a mai korban a középiskolás diákokat félig-meddig felnőttként kezelik. Ezzel próbálnak minket a „nagybetűs életre nevelni”. Megtanítanak minket a felelős döntéshozatalra, és arra is, hogy elviseljük a kudarcot. A diákoknak nagyon alapvető kötelességei vannak, mint például a pontosság, az illemszabályok betartása, az órai tisztelettudó magatartás, hogy a legfontosabbakat említsem. A Bláthy házirendjében csupa olyan dolog található, mely azt kívánja lehetővé tenni, hogy a tanulók ne zavarják egymás fejlődését. Emellett természetesen a házirend szabályozza azt is, hogy a szabályok megsértéséért milyen büntetés jár. Azonban nálunk sokkal enyhébb büntetéseket rónak ki, mint a Matulában; ami a két iskola berendezkedésének különbségét mutatja.

Mint szakosodott iskolának, nekünk is vannak olyan tantárgyaink, amiket emelt óraszámban tanulunk. Az informatika szakon lévők emelt óraszámban tanulnak informatikát, az elektrotechnika szakon lévők pedig elektrotechnikát, valamint elektronikát. Persze akármelyik szakon vagyunk, ugyanúgy tanulunk elektrotechnikát és informatikát. Annak következtében, hogy az iskolánk ezekre specializálódott, szükség van a megfelelő szaktantermekre, amiknek a kialakítása rengeteg pénzbe kerül/került. Szerencsére nekünk megadatott a lehetőség, hogy korszerűen kialakított termekben tanulhassunk.

Mivel az iskolánk nem bentlakásos, a napirendje általában délelőttre korlátozódik. A tanítás reggel 7:45-kor kezdődik, ezért célszerű előtte 10 perccel beérni, mert a későket felírják és ha nagyon sok késés gyűlik össze igazolatlan órát kaphat az illető. Mint minden középoktatási intézményben jelenleg Magyarországon, nálunk is 45 perces órák vannak és 10 perces óraközi szünetek. Ez alól kivétel a nagyszünet, ami 11:15-től 11:30-ig tart. A heti óraszámok is korlátozva vannak: 32 darab óra van engedélyezve, ezen kívül plusz 2 órát írnak be, hogyha valaki fakultációra jelentkezik. Iskolán kívüli kötelező foglalkozások nincsenek nálunk, így az órák végeztével a diák elhagyhatja az iskola területét, bár van lehetősége egyéb programok szervezésére. Az iskola folyamatosan tartja a kapcsolatot a szülőkkel, értekezlet formájában. Az osztályfőnökök negyedévente kijelölnek egy időpontot, amikor behívják a szülőket az iskolába, és megbeszélik a tanulókat érintő dolgokat, emellett bármikor van fogadóórára lehetőség.

A mai világban nagyon ritka az, hogy egy iskolában csak nagyon jó tanulók vannak. Főleg a szakközépiskolákban, mivel itt alacsonyabbak a követelmények, mint a gimnáziumokban. Éppen ezért van az, hogy nálunk mindig érzékeltetik, hogyha valamelyik tantárgyban sikereket érünk el. Ha nagyon jól szerepelünk és csak kiváló jegyeket kapunk, dicséretben részesülhetünk, év végén pedig könyvjutalmat kapunk.

A legfontosabb, amit minden nálunk tanuló diáknak meg kell tanulnia az az, hogy tilos az épület területén dohányozni. Sajnos a mai világban ez az a házirendi pont, amit a legtöbben megsértenek. A regényben szereplő gimnáziumban ez a probléma még fel sem merült, ott annyira korlátozva voltak a lányok, hogy saját holmijuk sem volt, így eszükbe sem jutott, hogy ilyen jellegű tevékenységet folytassanak. A mű főszereplője, aki a lázadást képviseli, illetve két világrend összehasonlítását – a pesti modern iskolát, ahonnan érkezett, s a Matula világát, ahová érkezett - , mutatja meg nekünk, hogy abban a korban a lányok vágya mi volt: saját ékszerre, sminkkészletre vonatkozott. A mi korunkban már nem jelent problémát, s nem sérti a házirendi szabályokat, ha egy középiskolás lány sminkeli magát, vagy ékszereket hord; bár az egyházi középiskolák még mindig korlátozzák ezeket.

Mindezen tulajdonságok alapján megállapíthatjuk, hogy a könyvben szereplő Matula János Gimnázium konzervatívnak mondható, míg a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola inkább szabad szelleműnek. A túlságosan merev szabályokkal rendelkező intézmények hátránya, hogy a diákok nem feltétlenül szokták meg, s így lázadást, ellenérzést kelthet. Ezt láthattuk Vitay Georgina esetében is. Az ő ellenérzését még inkább erősítette, hogy távol került addig megszokott környezetétől, s az addig megszokott iskolarendszertől, egy merőben más, kevésbé személyközpontú, távolságtartó, rideg helyre kellett mennie. Úgy tűnhet számára, hogy az ember itt el van vágva a világtól, magányra, gyermekes játékokra van ítélve, s társai is kegyetlenek.

Első látásra olyan, mintha a Matula a merev szabályaival egy zárt világot képviselne, aminek szinte nincs is kapcsolata a külvilággal, s kifejezetten a vallási életre nevelnék a diákokat, holott a XX. században már a nők ugyanolyan szerepet kapnak a hétköznapi életben, mint a férfiak, bár természetesen politikai érvényesülésük még mindig korlátozott. A mai iskolarendszerek már merőben eltérő nevelési rendszert mutatnak hazánkban, hiszen a lányok és fiúk nevelésében is elsődleges szempont a tudás, a szakmára való felkészítés.

A Matula János Gimnázium bővelkedik a diákok által kitalált hagyományokkal. Ezek közül a három legismertebbet mutatnám be. Elsőként Abigélről mondanék néhány szót, mert hozzá kötődnek a leginkább az ottani diákok. A történet lényege, hogy a lányok egy szobornak írnak levelet, hogyha problémájuk van, és az anekdota szerint az segít a diákoknak. A szobor az iskola udvarán áll és Abigélnek hívják. Nagyon elterjedt az iskolában ez a hagyomány, annak ellenére, hogy a szobor csak úgy segít, ha a diákok megőrzik a titkát.

A következő fontos szokás Horn Mici nevéhez fűződik. A hagyomány szerint a diákok az első tanítási napon a csendes negyedórában - amíg meg nem érkezik az osztályfőnök - férjhez mennek a leltárjegyzékhez. A lányok úgy gondolják, hogyha már igazi férjük nem lehet, akkor legalább egy ilyen kitalált legyen. Ez is mutatja, hogy ezek a lányok mennyire vágynak az ismeretségekre, a természetes, mindenkiben ott lévő érzelmek kiélésére, amire nekik ebben a zárt intézetben semmi esélyük nincs. Ezt pótolja valamilyen szinten a Kalmár tanár úr iránt érzett rajongásuk, ami természetesen adódik az elzártságból és a tanár fiatalságából.

Aztán ott vannak még a „kukurikúsok” is. A Kokas Pál[3] egy állami iskola volt Árkodon és névadójuk miatt csúfolták így őket a matulások. De azért az államiak is viszonozták a kiabálást. Amikor meglátták a Matula diákjait, mindig azt kiabálták, hogy: „szenthurkák”, ugyanis Kokas Pál tanulói ezt a gúnynevet adták a matulásoknak. Szívből utálta egymást a két iskola. Aztán, amikor a matulások leérettségiznek, utána bált rendeznek, s annak éjszakáján átmennek az állami iskolához és kukurikúznak egyet. Ez fordítva is megtörténik. Persze más hagyományok is vannak, de a diákok által létrehozott hagyományok a legérdekesebbek minden iskolában.

Az intézet szokásai egészen más területre korlátozódnak: az iskola legjobb osztálya azt a jutalmat kapja, hogy havonta egyszer elmehet Horn Micihez teázni - erről az idős hölgyről már volt szó a férjhez menetelnél is. Valamint minden évben elmennek az iskola gyümölcsösébe szüretelni. Ilyenkor távol az iskolától a diákok is szabadabbnak érezték magukat. Aztán ott van még a karácsony és a szilveszter is: a szeretet ünnepét megtartották az intézetben maradt diákok között is, szilveszterkor pedig Horn Micihez mentek ünnepelni.

Aztán, mint minden iskolában ott is megrendezik az éves „Bibliaismereti versenyt” is, a diákok között. A legjobb eredményt elért lány könyvjutalmat kap, a legrosszabb eredményt elérőt pedig figyelmeztetik, hogy a következő évben ügyesebb legyen.

Ilyen hagyományok a mi iskolánkban is vannak, melyeknek a mi esetünkben az a szerepük, hogy a tradíció mellett összekovácsolják az ide járó diákokat. A tanév kezdetén a kilencedikeseket egy „Csacsitábor” keretében igazi bláthysokká avatják: ők játékos versenyeken bizonyíthatják be, hogy mennyire ügyesek, s teljes jogú tagjai lehetnek a Bláthynak. Ezen kívül minden évben megrendezik a Bláthy-napokat. Ekkor a 11. évfolyam osztályai versenyeznek egymással a győztes párt címéért. Az indulók az első helyért nagyon sok érdekes és szórakoztató programot találnak ki a többi évfolyamnak, akik szavaznak, melyik tizenegyedikes párt programja nyerte el a tetszésüket, s a legtöbb szavazatot kapó párt lesz a győztes, s kapja meg a jutalmat, ami ebben az esetben egy torta és egy szabadnap. Ilyenkor az osztály eldöntheti, hogy mihez kezd vele. Ez alatt azt értem, hogy közösen megvitatják, hogy mit csinálnak azon a napon. Az osztályok többsége főzést szervez Bükkszentléleken, ahol az iskolának van egy turistaháza. Aztán minden éven „Karácsonyi hangversenyre” megyünk a téli szünet előtti utolsó napon. Ezen kívül a második félévben a Miskolci Nemzeti Színházba látogatunk el, ahol az iskola minden tanulója és tanára közösen néz meg egy előadást; valamint minden éven megrendezésre kerül a Bláthy-Berze Bál, amit a Berzeviczy Gergely Szakközépiskolával közösen rendezünk meg, hiszen így van lehetőség arra, hogy vegyes összetételű legyen a résztvevők száma. De minden „hagyomány” közül a legfontosabb az éves tanulmányi osztálykirándulás. Szerintem minden diák ezt várja egész éven a legjobban. Az osztályok igyekeznek olyan várost választani, ahol sok a látnivaló. Erre általában a májusi érettségi szünetben kerül sor, mert akkor három szabad napot kapunk.

Természetesen vannak más hagyományok is. A legtöbb ünnepségen, megemlékezésen 20 perces műsort készít az iskola valamelyik osztálya, amit a rádión keresztül hallgatunk meg. Emellett az október 23-ai és a március 15-ei megemlékezések már egy élő előadás keretében zajlanak, de a tizenegyedikesek és a tanári kar kivételével ezt is rádión keresztül hallgatjuk meg.

Ezen túl a diákok megmérettetésére lehetőséget ad a sok házi és országos verseny is, melyet minden évben megrendezünk, megtartunk. Ilyen például a „Szép magyar beszéd” verseny, valamint az „Implom József Helyesírási Verseny”, a „Bede Lajos Fizika Verseny”, stb. A nyeremény ezeken a továbbjutás a megyei, majd ezután az országos döntőbe. Ezen kívül van még sakkverseny, valamint egyéb sportversenyek, pl.: a labdarugó-bajnokság.

A mi iskolánknak is volt „ellensége” az 1990-es évek környékén. Ahogyan a régebbi diákoktól – mindkét féltől – hallottam, a mi ősellenségünk a szemben található Andrássy Gyula Szakközépiskola volt. Még ma is lehet hallani történeteket a két iskola közötti ellenségeskedésről, bár már ma nincs ilyen. Tulajdonképpen ez arról szólt, hogy a két iskola közül melyikük kerül feljebb azon az országos listán, amely az iskolák eredményeit tartalmazza, s ezzel az iskolák elismertségét is jelenti. Ezt úgy próbálták elérni, hogy azon versengtek, ki nyeri a több megyei, országos versenyt. Mind a két iskola bármit megtett azért, hogy a sajátjának mondhassa a győzelmet: berendelték a diákokat tanítási időn kívül, többet gyakoroltak. Ez inkább a tanárok között folyó verseny volt, s az iskolák között, azonban olyan jellegű megnyilatkozásai nem voltak, mint a Matula és Kokas között. Ma már ennek a versengésnek nincs nyoma sem a két iskola viszonyában, sőt épp ellenkezőleg: együtt dolgoznak sok országos pályázaton. Ezen kívül voltak még a „bolond ballagások[4]”. ott is versenyzett egymás ellen a két iskola, mégpedig azért, hogy melyikük gyűjt több pénzt. De ezek a harcok mára már elavultak és szerintem senki nem emlékszik rá, hogy miért voltak egyáltalán jelen, s mikor tűntek el.

Én úgy gondolom, hogy mindkét intézményben érdekes hagyományok vannak. Habár nagy különbség, hogy a Matulában inkább a diákok által kitalált tradíciók érdekesek, míg nálunk, a Bláthyban, inkább az iskola vezetősége, tanárai által megteremtett hagyományok vannak és azok is a diákok szórakoztatására, illetve műveltségük fejlesztésére szolgálnak.

Ezzel a kérdéskörrel kapcsolódik össze, hogy mennyiben különbözhettek/különböznek a tanárok személyiségei e két intézményben, ha ennyire más-más iskolatípusban találhatók, s másképp működnek. Így a következőkben a matulás és bláthys tanárokat hasonlítanám össze, hogy találhatunk-e azonos személyiségjegyekkel rendelkező tanárokat, vagy egészen más típusú karakterekkel van dolgunk, ami következne az egyházi és állami fenntartású intézmények alapvető típusából.

Elsőként az osztályfőnökömet említeném, aki magyar és történelem szakos tanár, így minden humán irányzatú versenyen részt veszek. A legfontosabb mégis az, hogy bármilyen problémánkkal fordulhatunk hozzá, mert meghallgat minket és jó tanácsokat ad. Őt Kőnig tanár úrral hasonlítom össze, mivel a Matulában ő is magyart tanított. Az én véleményem az, hogy a két tanár között annyi a különbség, mint az ég és a föld között. Már csak azért is, mert az én osztályfőnököm nő, Kőnig tanár úr pedig férfi. Ráadásul, a matulás tanár eléggé furcsa, a diákok és a kollégái számára is. Mindent elnéz a lányoknak, és ők ezt ki is használják. Ezt az én osztályfőnökömről már nem lehet elmondani. Senki ne értsen félre nem azt mondom, hogy szabálymániás, hanem azt, hogy ő teljesen máshogy vélekedik az ilyen dolgokról. Ő úgy gondolja – szerintem – hogyha valami rosszat csinálunk, akkor azért jár a büntetés. Ezt én így teljesen jogosnak tartom, elvégre milyen felnőttekké válnánk, hogyha soha semmiért nem szidnának meg minket?! Éppen ezért van az, hogy az osztályfőnökömet, mint magyar szakos tanárt Kőnighez hasonlítanám, de mint embert, inkább Zsuzsannához, hiszen hasonló gondolkodásmóddal rendelkeznek. A sorban következik a történelem tanárnő, aki talán az egyetlen olyan tanár az iskolában, akinek a magyarázata nélkül néha még a történelem is érthetetlen. Őt Kalmár Péter tanár úrhoz hasonlítanám. Közöttük talán annyi a különbség, hogy a mi tanárnőnk nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy csak a könyvben megtalálható információkat adja át nekünk, hanem ha van valami érdekes hozzáfűznivaló, amiről esetleg jobban megjegyezzük az adott anyagot, akkor azt mindig közli velünk. Ő talán attól szimpatikusabb tanár, emberközelibbé teszi a tudást számunkra. Aztán a matematika tanárnő, aki néha szigorú, de hogyha megenyhül, van olyan, hogy énekel is nekünk az órán. De ha nem készítünk házit, nagyon mérges tud lenni, és ez így van jól. A matulás számtan tanárról sajnos nincs információnk, így a matematika szakos tanárnőt nem tudom senkihez hasonlítani. Mivel nálunk a nyelveket – az angolt és a németet – nem egy személy oktatja, így a hozzám közelebb álló angolt oktató tanár úrról írok. Az ő óráját is nagyon szeretjük, mert az órák jó hangulatban telnek, sőt gyakran beszélgetünk a minket érintő programokról. Ilyen például az osztálykirándulás stb. Őt a matulás Gigus tanárnőhöz hasonlítom, habár nem ugyanazt a nyelvet oktatják. Igaz, a nyelvoktatóról nem sokat tudunk, azért el lehet képzelni, hogy milyen lehetett. Szerintem egy nagyon kedves hölgy, aki jól beszélt németül és franciául, és a legjobb tudása szerint oktatta a Matula diákjait. Talán Gigus tanárnő tűnik első látásra az egyetlen olyan személynek e gimnáziumban, akinek van szíve, s sajnálja és megérti a lányokat; emellett egyértelműen vágyik ő maga is a magánéletre, a szeretetre. Ez a közös mind a két nyelvtanárban. A következő tanár úr testnevelés órát tart nekünk. Nekem ő a kedvenc tanárom az iskolában! Nagyon erős személyiség, humoros beszólásai vannak, és az egész iskola őt kedveli a legjobban. Az ő óráján is annyira el lehet fáradni, mint a Matulában Truth Gertrúd óráján. A két tanár között nagyon sok a hasonlóság, hiszen mindketten nagyon jól tudnak fegyelmezni, és a céljuk is közös. Ez pedig az, hogy erős, strapabíró fiatalokká váljunk. Tehát úgy tűnik, hogy a nemi különbségek ellenére mindketten ugyanolyan kitartó és erős fizikai munkát követelnek meg a tanítványaiktól az óráikon. Emellett viszont a „mi tanár urunk” megmutatja még saját személyiségét is, hiszen folyamatosan viccel. Aztán következik igazgató úr, aki elektrotechnikát tanít nekünk. Mivel ő eléggé konzervatív, az ő óráján soha nincs lazsálás, soha nem engedi meg a tananyagon kívül valami másról is beszéljünk: az iskoláról, terveinkről stb. De persze ez nem is baj, mert nekünk minden óránk közül az elektrotechnika a legfontosabb. Éppen ezért őt leginkább a Matula igazgatójához, Torma Gedeonhoz, hasonlítanám. Nem csak azért, mert ugyanolyan posztot töltenek be az iskolában, hanem azért is, mert mindketten ugyanúgy ragaszkodnak a szabályokhoz, mindketten ugyanolyan konzervatívak. De szerintem egy igazgatónak ilyennek is kell lennie, mivel ő irányítja az iskolát. Aztán ott vannak még a szakmai gyakorlatot oktató tanárok is. Mivel ők hárman vannak, nem térnék ki a részletezésükre külön-külön, csupán egyiküket mutatnám be, mert ő a helyettes osztályfőnökünk. Nos, ő egy elég érdekes személyiség. Legjobban úgy írhatnám le, hogy számára nincsenek kötöttségek sem szabályok, így ő leginkább – ha nem is kinézetre, de személyiségileg – egy diákra hasonlít. Őt nem konkrét személyhez hasonlítanám, csak felvázolnám, hogy mit jelent a helyettes osztályfőnöki poszt. Tulajdonképpen ez a pozíció akkor lép érvénybe, hogyha az osztályfőnök valamiért átmenetileg nem érhető el: például a tanulmányi szabadság, baleset, betegség, utazás, stb. Ilyen esetekben pozíciója állandósul addig, amíg az osztályfőnök újra vissza nem áll a munkába, hatásköre teljes jogúvá válik. Ez azt jelenti, hogy a diákoknak hozzá kell fordulniuk, ha problémájuk van, elkéredzkedni tőle kell, valamint a hiányzásokat ő igazolja le. Lényegében majdnem olyan szerepet tölt be, mint a diakonisszák a Matulában, annak ellenére, hogy ott az ő szerepük állandó volt, míg nálunk lényeges szerepe csak akkor lehetett, hogyha az osztályfőnök tőle független okokból szabadságra kényszerült. Bizonyos esetekben a helyettes osztályfőnök tölthet be állandó jellegű feladatkört csakúgy, mint a diakonisszák, de ez már az osztálytól és osztályfőnöktől függő döntés. A következő az informatika tanárunk – mivel az informatikát is ketten oktatják, arról írok, aki engem tanít – aki szintén azok közé tartozik, akiken sokat lehet nevetni. Ő eléggé bolondos, sokszor elfelejt dolgokat és mi – a rendes diákok – néha kinevetjük ezért. Hasonló karakterként kezeljük őt a Bláthyban, mint a lányok Kőnig tanár urat a Matulában. Persze nem lehet elfejteni, hogy Kőnignek mindazzal az volt a célja, hogy elrejtse valódi személyét, s ha csetlő-botló embernek látják, nem tartják semmire alkalmasnak, pláne nem egy titkos összeesküvésben való részvételre. A végére hagytam iskolánk legnagyobb egyéniséget: ő a biológia tantárgyat oktató tanár úr. Már nagyon régóta tanít a mi iskolánkban, és minden diák szereti az óráit, azért mert ott nem csak a biológiáról van szó, hanem magáról az életről is tanulunk. Ez az egyetlen olyan óra, ahol 45 perc alatt annyi mindent megtudunk a világról, és magukról az emberekről, mint sehol máshol. Sajnos őt nem tudom senkihez hasonlítani. Biológia tantárgyuk lehet, hogy volt, de az azt tanító tanárról nincs információnk.

A tanári személyiségjegyek összehasonlításakor azt vettem észre, hogy megfigyelhetőek azonos karakterek vagy azonos jellemvonások. Léteznek olyan tanártípusok, akik hűen ragaszkodnak a szabályokhoz, s elsődlegesnek tartják azok betartását még úgy is, ha az ridegséggel párosul. Ugyanakkor bizonyos esetekben az egyéni vonások annyira erőteljesek, hogy nehézségbe ütközik azok elrejtése, s épp ez adja vonzerejét, karakterét. Emellett megtalálhatóak azok a személyiségek is, akik az oktatási intézmény rendszerébe bele nem illőnek tűnnek túlzott szabad szellemiségük miatt. Megállapíthatjuk, hogy mindezen jellemvonások összességére szükség van ahhoz, hogy egy iskola jól működjön, hiszen a diákok között is nagy valószínűséggel megtalálhatóak ugyanezek a személyiségvonások, és szükségük van arra, hogy hozzájuk hasonló személyiséggel rendelkező emberek oktassák, neveljék őket. Ennek köszönhetően talán a diák könnyebben el tudja fogadni a szabályokat, és könnyebben azonosul egy-egy tantárggyal.

Az én koromban a diák már felnőtt is egyben. Épp ezért van az, hogy diákként a szabad szelleműség mellet döntenék, de felnőttként már a konzervatív oldal pártján állnék. Így végülis félig gyerekként, félig felnőttként az arany középutat választom, és azt mondom, hogy egy konzervatív iskola is lehet szabad szellemű, hogy megvannak hozzá a megfelelő gondolkodású emberek. Egy diák számára az a fontos, hogy szabadon kifejezhesse önmagát: olyan ruhát viselhessen, amilyet szeretne, és olyan frizurát, ami neki tetszik. Emellett a véleménynyilvánítás szabadsága is kiemelkedően fontos, hiszen ezáltal foglalhat állást, így szólhat bele az ő életét alakító, érintő kérdésekbe a diák. Elvégre erről szól a demokratikus rendszer[5]. A szabad szelleműség olykor a szabályok teljes körű eltörlésével járhat együtt, emiatt a diákok fegyelmezetlenné, kezelhetetlenné válnak, hiszen már nem lesz bennük a büntetés veszélyétől való félelem. A rend érdekében bizonyos szabályoknak meg kell maradniuk, és ezeket őrzi meg a konzervatív szellem, s ráadásul fontos eszme még ebben az elvben a hagyomány. Több százados tradíciókat szakítanak meg a szabad szelleműség hitében, és nem is sejtik, hogy mekkora kárt tesznek ezzel. Nagyon sok olyan iskolát ismerhetünk, ahol a szabad szellemű vezetőség miatt, az intézmény hanyatlásnak indult, persze a másik oldalról is találhatunk ellenpéldát, hiszen a maradi iskolavezetésnek köszönhetően olykor nem tudnak előre haladni a fejlődésben, s így megszűnnek az oktatási intézmények.

De miért ne lehetne egy intézmény szabad szellemű és konzervatív egyben? Mi az akadálya ennek? Nem lenne meg a horatiusi arany középútra a lehetőség, azaz a tradíciók tiszteletben tartására és egyben a folyamatos megújulásra? Az újításoknak feltétlenül a hagyományok kárára kell válnia?

Igenis egy iskola lehet egyszerre e két elv híve, hiszen be kell látnunk, hogy egyformán szükség van új dolgok bevezetésére és a tradíciók megőrzésére. Egy oktatási intézménynek olyan helynek kell lennie, ahol mindent a legújabb tudományos ismeretek és technikai fejlődés alapján kell megtanulnia a diáknak: ugyanakkor tisztelnünk kell azt, amit az elődeink teremtettek meg számunkra. Ezek a tradíciók tartanak életben nagyobb közösségeket, országokat. Gondoljunk csak bele, mit jelentenek számunkra nemzeti ünnepeink, miért és mikortól ünnepeljük őket: mindegyik egy-egy szimbólum az összetartozás jelképének láncában. Az iskolai hagyományok ugyanilyen szimbólumot jelentenek egy-egy intézmény életében.

S mi az akadálya annak, hogy mindkét eszme érvényesüljön egyszerre? A válasz nagyon egyszerű: maga az ember. Ha valaki egy már kialakult, rögzült eszme szerint él és gondolkodik, nagyon nehéz megváltoznia, nagyon nehéz új nézeteket elsajátítania. Ezért kell megtanulnia mindenkinek, hogy mennyire fontos a megújulás és a hagyományőrzés, mindkettőt egyszerre magunkévá kell tennünk. A lehetőség meg van rá, a kérdés csak az, hogy ki él vele.

Felhasznált irodalom

Szabó Magda, Abigél, Móra Kiadó, 1970.

Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.

Kabdebó Lóránt, Egy monográfia címszavai, Szabó Magdáról.

Kónya Judit, Szabó Magda- Ez mind én voltam…, Jaffa Kiadó, 2008.

Személyes interjú: Szilágyi Gábor (Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, tanár)

Üveges Krisztián (Andrássy Gyula Szakközépiskola,

volt diák)