Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Game of Voice 2016 - Angol verseny

game-of-voive-2106.jpg

 

PÁLYÁZATI  FELHÍVÁS , A JELENTKEZÉSI LAP ÉS A VERSENY PLAKÁTJA AZ ISKOLA HONLAPJÁRÓL TÖLTHETŐ LE.

 

A Game of Voice - Everybody is Somebody

________________________________________________________________

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Tisztelt Kollégák!

Szeretnénk felhívni a figyelmüket a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány és a Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola  idei  „A GAME OF VOICE – EVERYBODY IS SOMEBODY” elnevezésű ANGOL SZÉPKIEJTÉSI VERSENYÉRE, melyet a II. kerületi általános iskolások és gimnazisták számára hirdetünk meg. A verseny 2016. november 17-én 14 órakor kezdődik, helyszíne a rendező általános iskola (1026 Budapest, Gábor Áron utca 47.). Kérjük, olvassák el pályázati kiírásunkat és ismertessék meg azt kollégáikkal is!

 A versenyen a kerületi 3-10. osztályos tanulók csapatai vehetnek részt négy korcsoportban: 3-4.; 5-6.; 7-8. és 9-10. osztályosok. A korosztályon belül a két adott évfolyam diákjai alkothatnak egy közös csapatot is. Egy csoport maximum öt főből állhat. Természetesen külön értékeljük a tagozatos vagy kéttannyelvű iskolákból érkezőket és az angol nyelvet normál (maximum heti 3) óraszámban tanulókat.

Hagyományainkhoz híven a verseny győztesei értékes nyereményekben részesülnek.

Az idei A Game of Voice témája kapcsolódik iskolánk éves projektjéhez, erre utal az Everybody is Somebody alcím. A projekt célja, hogy a gyerekekben erősítsük az elfogadást, hogy értsék-érezzék azt, hogy a világ sokszínű, legyenek nyitottak azok felé, akik tőlük bármilyen módon különböznek. A verseny választható szövegei is erről szólnak. A jelentkezők az általunk alább megadott szövegekből választhatnak, és ezeket kell dramatizálva előadniuk, eljátszaniuk. A verseny lényege, hogy az előadás élvezetes – hangjáték-szerű legyen. Keltsék életre a szöveget. (Nem kell kívülről tudni azt – ez nem szempont az elbírálásnál. Az előadásban lehet effekteket használni az időkorlát keretein belül.) A zsűri a kiejtés és az előadás módját bírálja.

A szövegválasztásnál és a felolvasásnál/előadásnál kérjük, vegyék figyelembe a következő szempontokat:

•          a felolvasás, előadás időtartama nem haladhatja meg az 5 percet

•          csoportok létszáma: maximum 5 fő

Úgynevezett belépőként a versenyre, minden jelentkező csapattól kérünk egy (szabadon választott méretű) fotómontázst, amely a felkészülés menetéről vagy az előadott szöveg témájáról szól. Ezeket a verseny alatt és után az iskolában kiállítjuk. Kérjük, a munkák hátuljára írják fel a versenyzők és iskolájuk nevét. A legjobb montázsok készítőit is jutalmazzuk.  A montázsokat a Szabó Magda Iskola portáján elhelyezett gyűjtődobozba kell leadni, ennek határideje: november 11., péntek.  

A választás megkönnyítése érdekében két nagy korcsoportra: (3-6 és 6-10 osztályosok) bontva találják a választható szövegeket. A hatodikosok mindkét szövegkínálatból választhatnak.

A 6-10. osztályosoknak szóló kínálatban két típúsú szöveg is van. A hosszabb, kevesebb párbeszédet tartalmazó részek és a “Problem Page”-ek. A hosszabb részeket több versenyző is előadhatja, egymást felváltva.

A   “Problem Page” téma választása esetén az induló csapatoknak lehetőségük van arra, hogy életszerű párbeszéddé átírva adják elő a szöveget. (Az alapítvány honlapján - www.szmalapitvany.hu - egy ilyen feldolgozásról találhatnak mintavideót.)

A választható szövegek, korosztályonként az alapítvány honlapján és az alábbi internetes címről tölthetők le. https://docs.google.com/document/d/1j2ytLHwXbAH2ArK4p4CyGC71gnigLT4qXsM4IoJQ9Cw/edit?usp=sharing

A zsűri a következő kritériumok alapján értékeli a versenyzőket:

•          a felolvasás és előadás minősége – ezen belül:

 

o          kezdés és befejezés 

o          artikuláció

o          hangerő

o          hanglejtés

o          tempó 

o          kapcsolat a közönséggel

o          pontos szöveg

o          előadási képesség

A versenyre a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével lehet jelentkezni. A lapon feltétlenül jelezzék, hogy melyik szöveget választották! Kérjük, ezt emailben: szabo.magda.alapitvany@gmail.com címre  juttassák el legkésőbb október 17-éig.

 

Budapest, 2016. szeptember 1.

Üdvözlettel,

Erdősné Bach Zsuzsa

igazgató

Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola

Dr. Szurmainaé Silkó Mária

a kuratórium elnöke

Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány

Információ: Bereczki Mária – kurátor

mobil: 06-30-630-0371; e-mail: szabo.magda.alapitvany@gmail.com

Mihály István– Az angol szekció vezetője, Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola – imihaly.mihaly.istvan@gmail.com 

 

 "A videojelenet egy példa arra, hogyan lehet feldolgozni a Problem Page szöveketet."

_____________________________________________________________

COMPETITION NOTICE

Dear Colleagues,

Please note that our English pronunciation competition called “A Game of Voice – Everybody is Somebody” will be held from 2 pm on the 17th of November, 2016 for primary and secondary school students of the second district. The Competition is organised by the Szabó Magda Heritage Foundation (Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány) and Szabó Magda Hungarian-English Bilingual Primary School. The event will be located on the premises of the organising primary school (1026 Budapest, Gábor Áron utca 47.) Please read our Notice and distribute it to your colleagues.

The Competition is advertised for 3 to 10 graders of the district, in four age groups: grades 3-4; 5-6; 7-8 and 9-10. We also welcome teams of mixed classes of the same age groups. A team can consist of a maximum of five people. Participants from specialised or bilingual schools and the ones from normal curriculum schools (3 English lessons a week) will be evaluated separately.

 Traditionally, winners will be given prizes of value.

This year the topic of “A Game of Voice” will be in line with our school’s yearly project to which the Competition’s subtitle “Everybody is Somebody” refers. The aim of the project is to enhance children’s acceptance and their understanding of the world’s colourfulness and to facilitate their openness to anyone who differs from them in any possible way. This is also reflected in the competition’s texts. Applicants may select from the listed texts. The texts shall be read in advance by the applicant(s) and then performed. The point of the Competition is to bring the texts to life with fine pronunciation. (The contestants will not have to learn the texts by heart; this is not a judging factor. Various effects may be used within the given time frame.) Judges will judge pronunciation and performance.

 When selecting the text and during preparation, please note the following considerations:

  • the duration of the performance cannot exceed 5 minutes
  • the number of team members cannot exceed 5 people

As a condition for admission to the Competition, each applicant (team or individual) is asked to prepare a photo collage of any size, related to the preparation process or the performed text. The posters will be displayed in the school building during and after the Competition. Please write the applicants’ name(s) and school on the back of your work. The best collages will be rewarded. Please submit works not later than Friday the 11th of November in the collection box displayed at the school entrance.

In order to make selection easier you can find the texts divided into two big age groups (grades 3-6 and 6-10). Sixth graders may choose from either category.

In the selection for grades 6-10 there are two types of selectable texts: longer texts with fewer dialogues and “Problem Pages”.  Longer texts may be presented by contestants in their group taking turns.

 

In categories Grades 7-8 and 9-10, in case “Problem Page” topics are selected teams may choose to rewrite and perform the texts as real life dialogues. (To give you an idea a sample promo video is to be found on the Foundation’s website www.szmalatipvany.hu)

For texts and age groups click on the above website or the following weblink: https://docs.google.com/document/d/1j2ytLHwXbAH2ArK4p4CyGC71gnigLT4qXsM4IoJQ9Cw/edit?usp=sharing

Contestants will be judged on the following criteria:

The quality of the performance, with special respect to

 

  • start and finish
  • articulation
  • volume
  • intonation
  • speed
  • eye contact and creativity of performance that catches the audience’s imagination and attracts their attention; communicate your message - do not be a passive performer
  • accurate text presentation
  • performing skills

 

Please send your applications by filling in the attached application form to szabo.magda.alapitvany@gmail.com not later than the 17th of October. DO NOT FORGET TO INDICATE WHICH TEXTS YOU HAVE SELECTED!

 

Budapest, the 1st of September 2016.

 

Best Regards,

 

Zsuzsanna Erdősné Bach                                      Dr. Mária Szurmainé Silkó

      School Director                                                  Chairwoman of Board

 

Information: Mária Bereczki– Board Member

mobile: 06-30-630-0371; e-mail: szabo.magda.alapitvany@gmail.com

 

István Mihály – Head of English Panel, Szabó Magda Hungarian-English Bilingual Primary Schoolimihaly.mihaly.istvan@gmail.com